Van az a pillanat, amikor az ember tudja, épp élete fő művén dolgozik. Még csak akusztikus gitáron kíséri énekét, maga sem tudja, milyen lesz a kész dal hangzásvilága, a zsigereiben ő is, hallgatói is érzik, valami rendkívüli van kibontakozóban. Paul McCartney, George Harrison, Ringo Starr és George Martin ezt érezhette, amikor két hónappal ezelőtt John Lennon megmutatta nekik a Strawberry Fields Forever-t. Olyan lelkesedéssel kezdtek mindannyian dolgozni rajta, hogy talán ez mentette meg a Beatlest a széteséstől. Egy hónappal később is ezt a dalt tökéletesítették. Lennon élete műve készült el, ebben biztosak lehettünk. Ma már nem lehetünk.
Kedden két újságcikk és némi LSD hatására újra képesnek bizonyult a zenei kifejező erejét soha nem látott magasságokba emelni. Csütörtökön, amikor az Abbey Roadon – megint csak egy szál gitáron – eljátszotta a félkész dalt Martinnak, a hangmérnök Geoff Emericknek és stábjuknak, már a második ütemnél elállt a lélegzetük, bénultan hallgatták végig a produkciót. Felvillanyozva neki is kezdtek az akkor még In The Life Of… munkacímű dal felvételeinek, ami péntek este óta az A Day In The Life címet viseli.
McCartney persze nem a stúdióban hallotta először. Az alapötleten kívül alig volt meg belőle valami, amikor átment partnere házába, és besegített neki, ahol bírt.
Dalszöveg-kezdemény Lennon-kézírással (forrás: Beatles Music History)
Mivel Lennon dalának nem volt középrésze, McCartney mutatott neki egy néhány soros ötletet, ami nemrégiben pattant ki a fejéből, de egyelőre nem tudta, mit kezdjen vele. Úgy tűnt, nem sok köze van Lennon dalkezdeményéhez, de mindkettejüknek tetszik a két csonka dal összepasszintásának ötlete – csak még azt nem tudják, hogyan oldják meg. Nem is foglalkoznak egyelőre ezzel, inkább úgy döntöttek, hogy felveszik, ami megvan, a két rész közé pedig beékelnek egy 24 ütemnyi alapot, amit majd később kitöltenek valamilyen tartalommal.
Ahogy az lenni szokott, az elmélyült, komoly munka ellenére sem bírják ki hülyéskedés nélkül. Mal Evanst azzal a feladattal bízták meg, hogy feljátszáskor számolja a 24 ütemet, aki katonásan eleget is tett a feladatnak: egyre hangosabban skandálta a számokat, 24-nél pedig megszólaltatta az ébresztőórát (amit Lennon azzal a céllal vitt be a stúdióba, hogy szükség esetén felverje vele a hosszú szünetei miatt a stúdióban olykor elbóbiskoló Starrt).
McCartney, (az ébresztőóra,) Lennon, Martin az A Day In The Life-on dolgozik
Már a beszámolás is lennonosan formabontóra sikerült. Máskor is megesett, hogy eltért a hagyományos one-two-three…-től, a most a mikrofonba dünnyögött „sugar plum fairy” (majd ahogy a kezében megszólal a gitár) egyszerre mosolyogtat és borzongat. A két felvételi napból, ha mást nem is, ennyit meg tudunk mutatni, itt.
Sok munkát igényel még az A Day In The Life, de egyvalamit már most megtanultunk: John Lennonnál és a Beatlesnél nincs olyan, hogy felülmúlhatatlant alkottak. Náluk mindig van feljebb.
