Már csak három nap van a lemezfelvételig, a Beatles mégsem a lámpaláz miatt feszeng.

A Parlophone stábja akármennyire is meglátta a fantáziát az együttes üde hangzásában, Paul McCartney és John Lennon szerzeményei nem nyűgözték le őket. Nem alkotóként, hanem előadóként tekintenek a fésületlen zenekarra, így aztán George Martinék profi szerzők slágergyanús dalkezdeményei után kezdtek kutatni. Végül Mitch Murray How Do You Do It?-jét szemelték ki az első kislemez húzószámának, a Love Me Do-t, úgy tűnik, a B-oldalra száműznék. Celluloidkorongon el is küldték Liverpoolba a demót.

A Beatles hangyányit morcosan fogadta a Parlophone ötletét. Nem elég, hogy azok ott az Abbey Roadon lesajnálják a koncerteken rendre sikert arató saját szerzeményeiket, de ráadásul egy vállalhatatlan tinglitanglit erőltetnének rájuk. Vajon mekkora kompromisszumot lehet kötni az áhított siker érdekében? Nem először futnak bele ebbe a dilemmába. Brian Epstein kitartó unszolására például már egyre gyakrabban hajlandók a bőrszerkó helyett ingben-mellényben, olykor öltönyben fellépni. Ez még belefér: felfogták, hogy ebben a prűd brit közegben esélyük sincs befutni, ha bizonyos helyeken a megjelenésük nem „megfelelő”, de ettől még zenéjükön, könnyedségükön nem kell változtatni. A kiadó által küldött nótakezdeményt meghallgatva viszont arra jutottak, hogy ha az a nevük alatt a boltokba kerül, azzal mindent szembeköpnek, amit eddig felépítettek.

Mint általában, amikor gondjuk volt, most is a menedzserre bízták volna, hogy oldja meg helyettük a helyzetet: közölje a Parlophone-nal, hogy nem hajlandók a How Do You Do It?-tel foglalkozni. S mint általában, amikor fiai felhúzták magukat, Epstein most is józan maradt: ha protestálnak, félő, hogy a kiadó kihátrál, márpedig nem nagyon van már ajtó, amin ne kopogtattak volna. Az elmúlt hónapok sorozatos visszautasításai után nem tűnt üres frázisnak, hogy ha most önérzeteskednek, azt kockáztatják, hogy ebben az életben nem lesz saját lemezük.

Lennonék tudomásul vették az érveket, de nem kell őket félteni. Már próbálják a rájuk erőltetett számot, de csak annyi energiát tesznek bele, hogy a stúdióban képesek legyenek langyosan letudni. A Love Me Do-ba viszont apait-anyait beleadnak, és további saját szerzeményeket is igyekeznek keddig feltuningolni. Kevés az idő, közben sok a fellépés, de az elhatározás megszületett: eljátsszák az alázatos jófiút, de a megfelelő pillanatban keményen kiállnak majd amellett, hogy a kislemez mindkét oldalára McCartney- vagy Lennon-dal kerüljön.