Az elmúlt két stúdiónapot is arra a Lennon-dalra fordították, amelyről már csütörtökről péntekre virradóra azt hihettük, hogy szinte készen van. Aligha létezik ma olyan zenekar, amelyik olyan hanganyaggal a kezében, mint amilyet a Beatles múlt héten előállított, ne állna azonnal büszkén a közönsége elé, mondván: ilyet még nem hallottatok.
Ehhez képest Lennon legfeljebb vázlatként tekintett rá, amelyet szétszedhet és összerakosgathat, ahányszor csak akar. A hétfői felvételek során némileg át is alakult a dal szerkezete: McCartney mellotronja már introként funkcionál (múlt héten még csak Lennon énekét kísérte vele, legalábbis a dal első felében), nem mellesleg a hangnemet is leszállították A-dúrba:
A 2. felvételen (0:26-tól), szólóének hiányában jobban megfigyelhetjük az alakuló hangszerelést, a rontott 3. nekifutás után a 4. felvétel (3:36-tól) lesz az, amelyen már egy komplett dalt hallhatunk. Furcsa, hogy bár érezni rajta a befektetett energiát, nincs olyan ereje, mint a múltheti 1. felvételnek. McCartney keze alatt meg-megremeg a mellotron, Harrison szürkébben bánik hangszerével, Lennon megközelítőleg sem énekel olyan szenvedélyesen, a múltkor méltatott vokál pedig teljes egészében eltűnt.
Érezhették, hogy újabb területeket kell felfedezniük a Strawberry Fields végtelennek tűnő birodalmában, így tegnap már a szalagsebességekkel kezdtek kísérletezni. Megérte.
Ringo Starr októberben meglátogatta az épp filmet forgató, születésnapos John Lennont. Akinek a Strawberry Fields ekkor már ott motoszkál a fejében.
Nem lehet betelni a per pillanat késznek tűnő felvétellel (ami 0:00-tól 2:52-ig itt meghallgatható). Érdemes egyszer végighallgatni úgy, hogy csak McCartney basszusjátékára koncentrálunk. De úgy is, hogy csak Starr-ra, aki invenciózus, de egyáltalán nem hivalkodó díszítésekkel teremti meg a dal búskomoran megnyugtató atmoszféráját. Lennon lassított hangja pedig… mintha betekintést kaphatnánk abba, ő hogyan hallja belülről magát, amikor álmában énekel.
A hangmérnök ki is írta acetátra a végeredményt, talán abban a reményben, hogy így már véglegesként tekintenek rá a zenészek. Nem vennénk rá mérget, hogy ha Lennon otthon leforgatja párszor, nem fog újabb ötletekkel előállni.
