Az alabamai Birminghamben robbant a bomba, amit a múlt héten megjelent Datebook című magazin szikrája gyújtott be. A helyi WAQY-AM rádió két DJ-je annyira durván kiakadt Lennon „népszerűbbek vagyunk, mint Jézus” kijelentésén, hogy nem hajlandók többet az együttes dalait játszani.

Sőt, Doug Layton és Tommy Charles, a hanghordozók akkurátus megsemmisítéséhez is hozzáfogtak:

 beatles_bashingjocks.jpg

Forrás: AL.com

Emlékeztetőül az ominózus Lennon-idézet:

„A kereszténység el fog tűnni. Megszűnik, megsemmisül. Erről még csak vitatkozni sem vagyok hajlandó. Igazam van és be is fog igazolódni. Már most népszerűbbek vagyunk, mint Jézus. Nem tudom, melyik fog előbb eltűnni, a rock ’n’ roll vagy a kereszténység. Jézussal nincs is semmi baj, de a követői ostobák és közönségesek. Ők csavarják ki úgy a dolgokat, hogy az számomra tönkreteszi az egészet.”

Már több rádióállomás is csatlakozott a bojkotthoz, egymást váltják a blaszfémiát kiáltó betelefonálók; a Beatles-ellenes atmoszféra több déli államot kezd beborítani.

Soha rosszabbkor. Az amerikai turné jövő héten indul, de ha addig elszabadul a pokol, lehet, hogy fellépni sem hagyják őket. (A tavalyi körútjuk sem volt problémamentes, de érkezésükkor még 100%-ig baráti hangulat fogadta őket.)

Nem tudni, hogy az amerikai botrány híre a négy Beatle fülébe jutott-e. McCartney tegnapi BBC-interjúja alapján, nem. David Frost legalábbis nem hoz szóba kellemetlen témákat, békésen elcsacsognak a tagok változó zenei ambícióiról, vagy az Eleanor Rigby Walt Disney-s lezárásáról: