Ha Lennon képes újsághírből dalt kreálni, akkor McCartney is. A Daily Mailben olvasott egy otthonról elszökő tinédzserlányról, Melanie Coe-ról, akinek hiába adtak meg mindent a szülei, olyan távol akart kerülni tőlük, amennyire csak lehetett.
Innentől már McCartney fantáziája szőtte tovább a történetet; az aprólékosan megírt szöveg az Eleanor Rigby filmszerű világát idézi, és bár hősünk ezúttal nem leli halálát, a szívbemarkoló drámához a szerző megint csak nagyzenekari kíséretet álmodott.
Amint elkészült a dallammal, George Martint már másnap haptákba akarta állítani, hogy komponálja meg a dalhoz a szólamokat. A producernek viszont, bármennyire is szeret a Beatles erről elfeledkezni, egyéb irányú kötelezettségei is vannak. Az adott napon történetesen Cilla Black új dalán kellett dolgoznia. McCartney vállat vonva továbbtárcsázott, és még aznap Mike Leandernek adta a munkát. Martint sértette McCartney türelmetlensége és érzéketlensége, múlt pénteken mégis szó nélkül – minimális módosításokkal – levezényelte a szólamokat.
Múlt éjszaka már a szerző énekét is rögzítették (a refrénekben a szülők „hangján” Lennon szólal meg; ezeket a sorokat ő is írta), de most halljuk csak a hárfát, a négy hegedűt, a két brácsát, a két gordonkát és a bőgőt:
A She’s Leaving Home-ot ihlető lánynak (aki egyébként mintegy tíz nap után hazatért) fogalma sincs róla, hogy épp az Abbey Roadon öntik dalba késő kamaszkori lázadását. McCartneynak meg arról nincs, hogy bő három évvel ezelőtt találkoztak már a Ready, Steady, Go! című tévéműsorban. A Beatles fellépett, interjút adott, és a mérhetetlenül idétlen tátogó versenyt zsűrizte. A négy hölgy közül épp McCartney volt az, aki Melanie Coe-t hozta ki győztesnek:
Kettőjük közül erre csak a lány emlékszik.
