Egy magnó és egy szál mikrofon. Így sikerült a Beatles hamburgi Star-Club-béli fellépéseinek legalább egy részét megörökíteni.
„Ahogy megszólalnak, az nem téveszthető össze egyetlen más zenekarral sem. Nyúljanak ismert rumba, R&B vagy rock and roll dalokhoz, olyan eredeti módon dolgozzák át, hogy azonnal Beatles-szé válnak a színpadon.” – írtuk vasárnap.
Vegyük a Besame Mucho-t; ilyen volt, majd ilyen, a Beatles pedig most így játssza:
Kell ahhoz bátorság, hogy egy rengetegszer feldolgozott, végtelenül elcsépelt, nem is a stílusukba vágó számot gondoljanak újra. Már korábban is szerepelt a repertoárjukban, sőt az első rádiófelvételek között már adásban is lement. Vegyük észre mennyivel jobban húz a szám, amióta Starr diktálja a ritmust, de az érdem nem csak az övé: ahhoz, hogy ez a rumba már-már rockká váljon, mind McCartney ütemes basszusjátéka, mind a változatos vokállal megtámasztott szólóéneke, mind Harrison karakteres közbeszúrásai nélkülözhetetlenek.
Nem kevésbé furcsa választás az A Taste of Honey sem; McCartneyt inkább az azonos című film inspirálta arra, hogy kezdjen valamit a Lenny Welch előadásában ismertté vált dallal. Októberben már a BBC hallgatói is találkozhattak vele a Beatles tolmácsolásában, és azóta csiszoltak is rajta: jóval kidolgozottabb a végén a kiállás, bár McCartney egy kicsit még mindig mintha sietne:
A Beatles előadásában van hozzáadott értéke az olyan biztos színpadi sikert jelentő számoknak is, mint a Hippy Hippy Shake vagy a Kansas City / Hey Hey Hey Hey, de az együttes dalátértelmezési képességének legnyilvánvalóbb bizonyítéka egyértelműen a Twist and Shout. Volt már némi élet az Isley Brothers verziójában is, de ahogy a Beatles hergeli Hamburg népét vele, az egy egészen más dimenzió. Belépéskor a három énekhang ellenállhatatlanul épül egymásra, és ezt spékeli meg Lennon az éneklés és az üvöltözés határán tökéletesen egyensúlyozó produkciója. Ezúttal csak röviden játszották, de még így is velőig hatol:
