Talán sokakat meglep, de nem John Lennon az a Beatle, aki mélyre ásta magát az avantgárd világában. Amióta megbarátkozott az LSD-vel, ő is szereti ugyan módosítani a tudatát, de a mostanában a világ fővárosává avanzsáló London kulturális pezsgésében Paul McCartney lubickol otthonosabban.
Ő az, aki már több mint egy évvel ezelőtt konkrét zene* előállításán fáradozott otthonában; ekkor kezdett szalaghurkokkal kísérletezni, aminek a Tomorrow Never Knows látta először hasznát.
Tudta ezt az a felkapott festőművésztrió (Douglas Binder, Dudley Edwards & David Vaughan) is, akik a Carnival Of Light című ellenkulturális happeninget szervezik. Ezen a „vegyes média” eseményen az érdeklődők változatos installációk, vetítések, hangorkánok kereszttüzében bóklászhatnak, jó esetben még élvezik is. Miután Edwards tavaly kipingál(hat)ta McCartney pianínóját, a Beatle örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy hangfelvételt készítsen a január 28-án és február 4-én esedékes rendezvényekre.
Így aztán tegnap este, miután a Penny Lane énekszólamaival végeztek, az Abbey Roadon mind a négyen nekiálltak spontán zajt csapni, amely során ugyan orgonát, gitárt, csörgődobot is megszólaltattak, senki ne gondolja, hogy zeneként felfogható hanganyag készült. A fókuszba a szalaghurkok, effektek, spontán kiáltások kerültek, a rendezőelv pedig nem más, mint maga a véletlen. Az improvizáció puha kereteit is szétfeszítő aktivitás (merthogy zenélésnek mégsem nevezhetjük) a „mindennek utánajárni” jegyében született, a spontaneitás varázslata mégsem sikerül. Ha más nem is, az kiderül, hogy nem válik minden arannyá a Beatles keze alatt sem.
A 14 perces hanganyagot, ami konkrét zenének is bajosan tekinthető, várhatóan leforgatják majd Vaughanék rendezvényén. Ember nem fog rájönni, hogy a Beatlest hallja.
A szintén Carnival Of Light címet viselő felvétel hagyományos kiadásra bizonyosan alkalmatlan (George Martin egyenesen röhejesnek tartja). Ha azonban a Beatles-őrültek megszimatolják a létezését, előbb-utóbb kikövetelik, hogy hallhassák. Vagy mégsem.
* „A műfaj megteremtése Pierre Schaeffer francia mérnök nevéhez fűződik, aki a '40-es évek végén kezdte el kísérleteit. A párizsi rádióban mindennapos hangélmények (levélzizegés, vízcsobogás, állathangok, utca-, pályaudvar- és kikötőzaj) hangszalagra rögzített kollázsait mutatta be. A konkrét zene kísérleteiben egy ideig részt vett Boulez és Stockhausen is. (Forrás: Zenei Enciklopédia)”
