Ez a nap is eljött. Az amerikai turné várva várt vége. Este még lenyomják az unásig ismert műsorukat a San Francisco-i Candlestick Parkban, aztán repülés haza – ahol semmiféle kötelezettség, úgymint lemezfelvétel, koncert, nem vár rájuk.
Ahogy közeledett a mai nap – és ezzel az esélye annak, hogy túlélik ezt a vesszőfutást –, úgy lettek egyre felszabadultabbak. Los Angelesben még pihenőnapjuk is volt, ahol sok ismerős arccal találkozhattak újra; talán emiatt is tartottak ott sokkal jobb hangulatú sajtótájékoztatót, mint pár nappal korábban New Yorkban:
(Az esemény egy része színesben is elérhető itt, a leirat pedig itt.)
Ahogy két hete Lennon még tartott attól, hogy kamerák előtt kell megvédenie korábbi nyilatkozatát, úgy most már kellő magabiztossággal oktatja ki az erről kérdezőket, sőt, poénkodni is képes az ügyön. Ahogy az egyik kérdező is: „Igaz, hogy feladni tervezi zenészkarrierjét, és helyette a komparatív vallástudományra nyergel át?” Lennon veszi a lapot, de azért határozott nem a válasz.
McCartney is szórakoztatóbban flegma, mint legutóbb. Arra a kérdésre, hogy milyen szándékkal szól a Day Tripper egy prostituáltról, a Norwegian Wood pedig egy leszbikus nőről (?), annyit mond, hogy „prostituáltakról és leszbikusokról próbáltunk dalokat írni, ez minden”.
Ja, a Revolver meg aranylemez lett
Kiderülnek azért releváns információk is. Például, hogy Starr a What Goes On-hoz kb. öt szót tett hozzá, s ezzel érdemelte ki, hogy feltüntessék szerzőként. McCartney pedig azt a nem éppen közismert információt osztja meg, hogy felmerült egy amerikai lemezfelvétel esélye, de túl drágának ítélték meg a vállalkozást. Ezek szerint érdemi tárgyalások is voltak, csak eredménytelennek bizonyultak.
Arra a kérdésre viszont, hogy jövőre is turnéznak-e Amerikában, inkább a menedzserükre mutogatnak: „Kérdezze Briant! Talán.” Nem hangzik meggyőzően. Másra sem vágynak, mint hogy ettől az egész tébolytól, amit turnézásnak hívnak, megszabaduljanak.
A mai fellépést valahogy mégis várják. Lennon azt tervezi, hogy fényképezni fog a színpadon (nem szokott ilyet), Tony Barrow-t pedig arra kérték, hogy próbáljon értékelhető hangfelvételt készíteni a koncertről. Miért is készülnének ennyire, ha nem tudnák, hogy ez lesz az utolsó?
