Ez sosem lesz kész. Simán lehet, hogy Lennon a végén a kukába dobja az egészet.
Nem tudni, George Martin meddig hajlandó még igazodni a szerző újabb és újabb ötleteihez, de egyelőre bírja cérnával. Vagy inkább szalaggal.
A bő két hete készült felvételt Lennon ugyanis félretetette vele, és meggyőzte, hogy kezdjék elölről. Valamivel gyorsabb tempót akart, és nagyobb felhajtást, már-már kakofóniát. A többieknek is megjött a kísérletezési kedve; ennyi hangszer még sosem fordult meg a kezükben, mint a múltheti és a tegnapi felvétel során:
Lennon: akusztikus gitár, bongo, mellotron
McCartney: mellotron, basszusgitár, elektromos gitár, timpani, bongo
Harrison: elektromos slide gitár, svarmandal, timpani, maracas
Starr: dob, ritmuhangszerek
A svarmandal
Beszáll a „műszak” is, Mal Evans csörgődobon, Neil Aspinall guiron, Terry Doran pedig maracason működik közre.
A guiro
Lennon fúvósokat és vonósokat is követelt Martintól, aki megírta a szólamokat, tegnapra pedig be is rendelte a társaságot a stúdióba. Megérdemlik, hogy feljegyezzük a nevüket: trombitát fúj Tony Fisher, Greg Bowen, Derek Watkins és Stanley Roderick, gordonkán pedig John Hall, Derek Simpson és Norman Jones játszik.
George Martin vezényel
Nos, nézzük, mi jött ki ebből a kreatív hangorkánból:
A dal szerkezete most már biztosan összeállt, legfeljebb a záró improvizáció tűnik kissé hosszúnak (ahol Lennon „cranberry sauce”-t, azaz áfonyaszószt emleget, minden bizonnyal a Strawberry Fields-ből asszociált szabadon).
Hihettük párszor (például ekkor, na meg ekkor), hogy a kész felvételt halljuk, ezúttal azonban egyértelmű, hogy legalább némi finomításra még szükség lesz. Ahhoz nem fér kétség, hogy ekkora metamorfózison Beatles-dal még nem ment keresztül stúdióban. A tépelődő Lennon viszont továbbra is elégedetlen.
