John Lennon hol újsághírekből, hol tévéreklámokból, hol múlt századi plakátokból merít ihletet a dalszerzéshez, most pedig nem más szállított neki inspirációt, mint nem egész négyéves kisfia.
Julian színes ceruzákat ragadott, hogy papírra vesse kedves ovistársa, Lucy O'Donnell iránt táplált gyengéd érzelmeit. Büszkén mutatta meg szüleinek a végeredményt:
Forrás: BeatleSource
„Mi ez?" – kérdezte az apa.
„Lucy az égen, gyémántokkal" – szólt a válasz.
Lennon agya rögtön dallá kezdte transzformálni a rajzot, és mivel az utóbbi időben sokat rágódik a saját gyerekkorán, nem esett nehezére belehelyezkednie egy óvodás szemszögébe. Némi LSD segítségével életre keltette az elméjének kitüntetett szegletében tanyázó Alice Tüköroszágban univerzumát, és rögtön jöttek is belőle az olyan szürreális képek, mint a kaleidoszkópszemű lány vagy a lekvárégbolt. McCartneyt is bevonta az alkotói munkába, aki elfogadta a kihívást, és újságpapírtaxival meg celofánvirágokkal vágott vissza.
Az elmúlt három este és éjjel kizárólag a Lucy In The Sky With Diamonds volt terítéken az Abbey Roadon. A keddi alkalom teljes egészében próbával zajlott; pechjére pont aznap engedték be a Life újságíróját, aki persze örült, hogy belelátott az alkotási folyamatba, de felvételnek nem lehetett tanúja. George Martin meg is mondta neki, hogy sajnos fényévekre vannak attól, hogy bármit is rögzítsenek aznap. A producer abból sem csinált titkot, hogy lenyűgözi a Beatles alkotóereje: gyakran a stúdióban fejlesztik ki az olykor embrionális állapotban érkező dalokat, amelyek mindig gyökeresen eltérnek az eggyel korábbitól.
Ahhoz képest, hogy mindössze két nap alatt (tegnapelőtt és tegnap) rakták össze, a Lucy In The Sky With Diamonds meglehetősen nagy utat járt be. Lennon eleinte nem sokat törődött a hangzással, de amikor McCartney rátalált az ellendallamra, amit a különleges csengésű Lowry orgonán játszott fel, a dal textúrája kiérlelődött. A bridge-nek különösen jót tett a partner közreműködése, a 4/4-es rockba váltó, hamar unalmassá váló refrén viszont legfeljebb Starrnak biztosít pillanatnyi reflektorfényt.
A hajnalig a dalon dolgozó Beatles talán még nem is értesült róla, hogy Amerikában a Michelle megkapta az 1966. év legjobb dalának járó Grammy-díjat. Paul McCartney is besöpört egyet, az Eleanor Rigby-ben nyújtott „kortárs rock and roll előadói" teljesítményéért. A dal kíséretéért talán sokkal inkább járt volna az elismerés, de ezt a szobrot Frank Sinatra hozhatta el a Strangers In The Night-ért. A harmadik Beatles vonatkozású Grammy Klaus Voormanné, aki a Revolver borítójának megalkotásáért kapta meg a díjat. A zsűri szerint viszont az év legjobb albuma nem a Beatles e korszakalkotó műve, hanem Frank Sinatra Sinatra: A Man and His Music-ja. Mit is mondhatnánk erre? Túl azon, hogy még mindig nem találták fel azt a díjat, ami ténylegesen értékmérő volna, inkább semmit.
