Ebben a pillanatban lép színpadra a Beatles a San Francisco-i Candlestick Park epicentrumában, több fényévnyi távolságra a lelátók alig nagyobb felét megtöltő, 25 ezres közönségtől.
Bár az elmúlt hónapok viszontagságai miatt minden idegszálukkal gyűlölik a turnézást, az utolsó este hangulatának át tudják adni magukat: egészen olyan, mintha még élveznék is, amit csinálnak. Okvetlenül jobb a teljesítményük, mint amikor bő két hónapja útnak indultak (vegyük akár Essent, akár Tokiót), ami nem jelenti, hogy olykor ne énekelnének kínzóan hamisan. Több dalban azonban érezni a kirobbanó erőt (például a She’s A Woman-ben vagy a Day Tripper-ben), a Yesterday-t pedig szokatlanul színvonalasan adják elő. A Baby’s In Black alatt felpezsdülő hangulat a színpad felé meginduló rajongóknak szól, akik néhány pillanat erejéig nyerésre állnak az őket üldöző rendőrökkel szemben.
A műsor végén aztán McCartney mindent belead a Long Tall Sally-be, nagy kár, hogy Tony Barrow szalagja kifut, mielőtt a dal véget érne. Így aztán azt sem halljuk, hogy Lennon búcsúzóul még bejátssza az In My Life indító témáját, talán mert máris nosztalgikus hangulatba került. Meg is örökítette magát, ahogy a színpadon áll; nyilvánvaló, hogy úgy számol, ilyesmire egy jó darabig nem kerül sor újra:
Selfie
Nem történt semmi különös. Az együttes felbandukolt a színpadra, ledarálták a szokásos, félórás műsorukat, a rajongók tomboltak, mindenki mehet haza. Ők négyen azonban tudják, hogy itt és most, valami véget ért. Csak remélni lehet, hogy nem a Beatles története.
Forrás: Beatles By Day
