A film már napok óta a mozikban, a nagylemez pedig mától kapható a boltokban. Nem kell jelzőkkel illetnünk azt a magáért beszélő tényt, hogy a Beatles harmadik albumán kizárólag John Lennon és/vagy Paul McCartney dalai sorakoznak.

 

A Hard Day’s Night (LENNON-McCartney)

Felülmúlható-e a With The Beatles felütése robbanékonyságban, életerőben? Az A Hard Day’s Night-ot indító falrengető akkord hallatán ma már ez nem lehet kérdés. A Beatles ezzel az album eleji felkiáltójellel parancsol tiszteletet magának, hogy aztán a hallgató legfeljebb a dalok közötti szünetekben legyen képes lejjebb ereszteni a szemöldökét.

Az elkészült film címéhez „megrendelésre” írt dal kiválóan betölti funkcióját: mind a film, mind a lemez kezdő fordulatszámát kellően magas értéken állítja be, miközben a koncerteken is biztos sikerrel kecsegtet (természetesen ma kislemezen is piacra dobták, B-oldalán a Things We Said Today-jel).

A középrészben a szerzőtől McCartney veszi át az énekszólamot (az ő hangját is megkettőzték), Harrison gitárszólóját pedig – amit fél sebességgel vettek fel – George Martin vastagította meg zongorajátékával. Az egész lemezt meghatározó dúr-moll struktúrát ugyanúgy felmutatja az első szám nyitóakkordja (amely sem nem moll, sem nem dúr), mint az egy dúr és egy moll akkordot váltogató elúszás arpeggioi. Amilyen mellbevágó a nyitás, olyan sejtelmes a befejezetlennek ható zárás; egyikhez sem volt még hasonló az együttes életében.

I Should Have Known Better (LENNON-McCartney)

Okvetlenül a lemez legjelentéktelenebb száma, legfeljebb napsugaras atmoszférája és a középrész viszonylagos kidolgozottsága miatt érdemes a figyelmünkre. A vidám hangulat oka már kevésbé megkapó: a semmiféle tartalommal nem bíró dal felvételei zömmel azért szakadtak félbe, mert Lennon nem volt képes nem röhögni saját szövegének bugyutaságán. A Bob Dylanre (az együttes rajongásának legújabb tárgyára) hajazó szájharmonika ad még némi fazont a szösszenetnek.

If I Fell (LENNON-McCartney)

Már januárban, a demó hallatán világos volt, hogy ha Lennon képes mélyebbre ásni magában a dalszerzés során, az a végkifejleten is éreztetni fogja hatását. A szinte minden hangjában új akkordot hozó mű leplezetlenül mutatja meg Lennon kamaszos, romantikus énjét, amihez remek partnernek bizonyul a vele egy mikrofonba felsőszólamot éneklő McCartney. Helyenként mintha utóbbi hangja elbizonytalanodna, de ez semmit nem von le az If I Fell értékeiből; ez a dal mellett már a Beatlest lesajnáló kritikusok sem mehetnek el jó szó nélkül.

A bevezető verze nem tér vissza a későbbi szakaszokban, leszámítva a nyitó sort, ami végül keretbe foglalja a gondosan megszerkesztett művet. A partner, ha szerzőként is közreműködött, talán ezt a szálelvarrást mondhatja magáénak.

I’m Happy Just To Dance With You (LENNON-McCartney)

Harrisonnak is énekelnie kellett valamit a filmben, s mivel szerzői ambíciói a Don’t Bother Me óta nem kaptak szárnyra, Lennon segítette ki ezzel a számmal (McCartney is besegített). A tartalmatlan, de alapvetően derűs dalt az előadó komorsága teszi némileg komolyan vehetővé, különlegességét pedig az egész lemezen remekül teljesítő Starr díszítései biztosítják. Emlékezetes megoldás az is, ahogy a dal a középrészből kölcsönzött ütemekkel indul.

And I Love Her (Lennon-McCARTNEY)

Kevés dallal foglalkoztak annyit a stúdióban, mint McCartney Jane Asherhez írt melódiájával, amelynek középrészében mintha Lennon kézlenyomatát fedezhetnénk fel. A három felvételi nap során tökéletesített mű mind a szerző kitárulkozását, mind alkotói invencióját tekintve felveszi a versenyt az If I Fell-lel – ettől még bizonyosan lesznek, akik túlságosan sziruposnak találják majd.

Tell Me Why (LENNON-McCartney)

Az együttes inkább feldolgozásai során (Twist And Shout, Money) ütött meg annyira kemény hangot, mint Lennonnak ebben a szerzeményében, bár a lemez B-oldala felsorakoztat versenytársakat (a már megjelent You Can’t Do That mellett a When I Get Home-ot). A teli torokból üvöltött szám más bandáknak kislemez-sikert biztosítana, a Beatlesnek csak egy töltelék a filmben és a nagylemezen. Érdemes a hangerőt feltekerni.

Can’t Buy Me Love (Lennon-McCARTNEY)

Hogy miért nagy mutatvány ez a dal, arról már volt szó.

 

Forrás: Beatles Bible

Any Time At All (LENNON-McCartney)

A B-oldal beköszönése csak az A-oldaléhoz képest mérsékelt: Starr egy határozott leütésére Lennon ordítja a dal címét. Innentől kezdve már csupa olyan szám következik, ami nem hangzik el a filmben, nagy részük (így ez is) a forgatás után is született. McCartney nemcsak a refrén második sorában segíti ki partnerét, de Lennon félkész dalához ő rakott hozzá egy tízütemnyi hangszeres középrész-alapot, amihez még szöveget terveztek írni. Erre végül nem volt érkezésük, de ami nincs, az nem is hiányzik; az Any Time At All úgy élvezetes, ahogy van, instrumentális középrésszel, Starr megint csak lendületes tempódiktálásával, Lennon hol behízelgő, hol ellentmondást nem tűrő előadásával.

I’ll Cry Instead (LENNON-McCartney)

Eredetileg a film kitörési jelenetéhez írta Lennon, de ahogy az várható volt, Richard Lester nem használta. A nagylemez B-oldalán viszont megtalálta a – két kiváló dalt összekötő – helyét. Lennon dinamikus éneke miatt még ez a nem túl jelentékeny szám is élvezhetőnek bizonyul, egynek jó, de nem bánjuk, hogy csak 1:47 hosszú.

Things We Said Today (Lennon-McCARTNEY)

McCartney a májusi vakáció során írt újabb dalt Jane Ashernek, de a gyengéd érzelmek helyett itt már a rögvalóság adja az ihletet. A sikeres karrier nem kíméli a magánéletet, ezt sínyli meg az ő kapcsolatuk is, és ebbe a vívódásba enged betekintést a szerzőre nem jellemző monotonitású alkotás. A középrész bár hoz némi felüdülést, a baljós hangulat végig jelen van – nem függetlenül Lennon húrszaggató gitározásától, amibe még az elúszás során is belerezzenünk.

When I Get Home (LENNON-McCartney)

Az egész lemezen élesek a dalok közötti hangulati váltások, de talán itt a legerősebb a kontraszt. Épp magunkba fordultunk volna, amikor hidegzuhanyként ránk tör ez a vérbő rock. A Tell Me Why-hoz hasonlóan a lendület ellenállhatatlan, a vokál zeng, a dob lüktet, a Beatles lázít.

You Can’t Do That (LENNON-McCartney)

Álláspontunk Lennon a Can’t Buy Me Love-ra adott válaszaként összehozott döngölőjéről változatlan.

I’ll Be Back (LENNON-McCartney)

A felvétel napján megfogalmazódott reményünknek megfelelően, a Lennon mélyrétegeibe való bepillantás lehetősége, a refrénnélküli, bizonytalanul építkező szerkezet, az akusztikusra cserélt gitárok, a lassú húzás, a korábbi dalokkal alig összehasonlítható élményt nyújt. A rajongókat talán épp elvakítja a mozivásznakon őrültködő Beatles (mozgó)képe, előbb-utóbb fel kell hogy tűnjön nekik is az az egyre érettebb alkotói és előadói tevékenység, ami a lemez több dalán, így az I’ll Be Back-en is tetten érhető.

A mai előadók és stúdiók nem sokat bíbelődnek a dalok befejezésével, legtöbbször a koncepciótlan elhalkítással operálnak. Ezzel szemben a ma megjelent 13 Beatles-dalból 9-nek kidolgozott a lezárása, és a 4 elúszásból is legfeljebb az I Should Have Known Better-ét indokolja az összecsapottság. Az I’ll Be Back – és a teljes album – végkicsengésében viszont kulcsmomentum a ballagó elcsendesülés, ürességérzést hagyva a hallgatóban. Ez nem csak az eddigi két nagylemez tenyeres-talpas lezárásához képest hallóidegig hatoló különbség.